4 tipp, a tökéletes sajt-bor párosításhoz

A bor és a sajt tökéletes párosításának élvezetét nevezhetjük gasztro mennyországnak. Fokozzuk még picit: a franciák szerint a bor, a sajt és a kenyér triója maga a Szentháromság.

Épp ezért összegyűjtöttünk 4 borszakértői tippet, amit most megosztunk a kísérletezni vágyókkal.

Fontos az intenzitás

Az első fontos tudnivaló, hogy a bor és a sajt íz intenzitása hasonló legyen. Amikor a sajt érlelődik, egyre jobban előjönnek az intenzívebb, fűszeresebb ízei, amihez erőteljesebb, vegetális jegyekkel bíró bort illik párosítani. Például egy sauvignon blanc tökéletes párja lehet egy ínyencebb kecskesajtnak.

Az érettebb sajtok a magasabb alkohol- és savtartalmú borokhoz passzolnak, míg a gyümölcsösebb borok mellé krémes, könnyedebb sajtok illenek, amik mellett ki tud bontakozni a bor ízvilága. A Chardonnay ízét például jól kiemeli egy brie sajt, amit extra körtével még feldobhatunk.

Az intenzív füstölt sajtokhoz lágy, üde fehérbor dukál – ilyenek a hárslevelű, a szürkebarát vagy a királyleányka. Tehát bátran kísérletezzünk az aromákkal, lehet teljesen egyedi párosításokat is felfedezhetünk útközben.

 

 

Ugyanarról a vidékről válasszunk

Nem nagyon lőhetünk mellé, ha a bort és sajtot ugyanarról a vidékről választjuk. Mindkettő minőségét jelentősen meghatározza a vidék termőföldje és mikroklímája. A helyiek pedig az évszakok során tökéletesen kikísérletezték a tökéletes párosításokat. Érdemes megkóstolni a Loire-völgyből származó sauvignon blanc-t egy szintén Loire-völgyi kecskesajttal.

 

Figyeljük a sajtok érettségét is

Ha már a kecskesajtot említettük, fontos figyelembe venni a sajtok érettségét is. Ha a választott sajt még nem túl érett, akkor ahhoz testesebb fehérbort válasszunk. Amennyiben már érett a sajt, akkor ahhoz a könnyedebb, gyümölcsösebb vörösbor passzol jobban. A kecskesajtok mellé a rozskenyér, esetleg napraforgómagos kenyér is kiváló kísérő falat.

Egy keserűbb Proseccot pedig jobban ellensúlyoz egy éretlenebb sajt, például az Asiago egy jó választás friss cibattával kiegészítve.

 

 

Édes-sós, forró-hideg kombinálása

Az édes borok – legyen az egy tokaji aszú, vagy egy jó minőségű jégbor – csodásan passzolnak a kéksajttal. Aki nem kedveli a kéksajtot, annak egy jó lehetőség, hogy ezt megfordítsa, mert a bor édessége lágyan ellensúlyozza a sajt jellegzetes ízvilágát. A portói édessége és testessége miatt például tökéletes párja a csípősebb kéksajtnak.

Vannak nagyon édes borok is, amit a sajt mellett édes fondüvel is érdemes kipróbálni, mert az még jobban kiemeli a bor édességét és a sajt sós ízét. A forró fondübe mártogathatjuk a sajtokat, csak ne keverjük össze a penészes és az ementáli típusúakat. Mellé a bort pedig hidegen javasolt fogyasztani. A forró-hideg és az édes-sós kombinációk az igazán ínyenc ízlésűek nagy kedvence lesz.