A pizzától minden jobb lesz – Pizzanapok a Kiscsillagban

Minden szerdán és pénteken eredeti olasz ízvilággal és fejedelmi gondossággal készített, kemencében sült pizzák a Kiscsillagban. És a kis étvágygerjesztő kérdésünk: hogy a legjobb enni a pizzát?

 

Külön pizzaszakács érkezik a Kiscsillagba minden szerdán és pénteken, hogy évtizedes olaszországi tapasztalatát bevetve autentikus ízvilággal kedveskedjen vendégeinknek. Mert bár sok évszázada, több nemzet gasztronómiájában is fel-felbukkan valamilyen formában, a ma ismert pizza „őse” a 19. század végén, Nápolyban született meg.

 

A Margherita pizza történetét egy kis mese is őrzi. Eszerint Savoyai Margit királynénak szeretett volna örömöt szerezni egy szakács azzal, hogy a számunkra is kedves piros, fehér és zöld (náluk természetesen zöld-fehér-piros) színekben készíti el a pizzát. A csodás kelt tésztára így paradicsom, mozzarella és bazsalikom került, és a kedvező fogadtatás után ezt a pizzaváltozatot az olasz királynéról nevezték el Margheritának.

Pizza Stella

Mese ugyan, de nem itt van a vége, sőt innen indul csak az igazi kalandos világjárás és hódítás. Mert pizzára tenni bármit és bármennyit szoktak és persze lehet is, de az igazi olasz pizza minden alapanyaga különlegesség. A huszadik században eleinte nem is az eredeti olasz, hanem az amerikai változatok terjedtek el, ugyanis a kivándorolt olasz mestereknek köszönhetően a pizza villámgyorsan divatba jött. És persze alakult, változott, újra átlépett tengereket és kontinenseket, mindenki hozzátette a saját ötletét. És itt korántsem csak az ízekről van szó…

 

Hogyan együk a pizzát?

Ha szórakoztató, parázs vitákra vágyunk, elég csak körbekérdezni, ki hogyan eszi a pizzát és miért épp úgy. Mert a pizzafogyasztás bizony határozott koncepciók mentén zajlik. Nem ám csak úgy, ahogy jön. És szinte kivétel nélkül érthetetlennek, egyenesen szentségtörésnek tekintjük a sajátunktól eltérő fogyasztási formákat.

 

Egy kés, egy villa, egy egész körforma és az éhes ember. Picike falatok, vagdosás, forgatás. A klasszikus, aki így is szeletekre vágja, majd a szeleteket kicsi falatokra, az örök gyerek, aki egyre kisebb formákat szobrászkodik az egyre kisebb pizzából, és a bohém, aki őrzi a kör formát, amíg csak lehet.

Készül a pizza

 

Evőeszköznek pizzához a kéz is tökéletes. Na de hogy tartsuk a pizzaszeletet? Két háromszög egymásra pakolva: tészta a feltéthez vagy feltét a feltéthez? Összecsippentve a tésztaszélt középen, csak félig hajtva tartva… vagy New York-i stílusban: szeletenként hosszában félbehajtva, gyorsan, hatékonyan, potyogásmentesen? (Apropó szelet: négy vagy nyolc?)

 

Aztán a kardinális kérdés: belülről kifelé vagy kívülről befelé? Előbb a tészta, amíg hűl a közepe, vagy meghagyni a végére ropogtatni, kitisztogatni vele a tányért, mártásokba tunkolni? Egyáltalán minek a tészta? Vagy kell-e bármi a tésztán kívül?

 

A Kiscsillagban minden módszer megengedett. Ami biztos, hogy nálunk a pizzára csak első osztályú alapanyagok – igazi olasz parmezán, bivalymozzarella, sonka, friss bazsalikom stb. – kerülnek. A kiváló alapanyagok, a szakértelem és a tökéletes kemence elengedhetetlen az igazán jó olaszos pizzához… A Kiscsillagban pedig minden adott.

 

Induljon még jobban a hét, foglaljon asztalt a Kiscsillagba a Pizza Napokon szerdán és pénteken és kóstolja meg különleges, az eredeti olasz ízvilággal és fejedelmi gondossággal készített, kemencében sült pizzáinkat.

 

Teljes választékunk az alábbi linken: https://kiscsillagetterem.hu/pizza-napok/

 

pizza
Pizza Prosciutto