5+1 magyar tradicionális szokás az étkezésben

A magyar konyha nem véletlenül híres világszerte – nemcsak jellegzetes ízei, hanem az ételek elfogyasztásának rituáléi is emlékezetessé teszik. Összegyűjtöttünk néhány étkezési tradíciót, amiket a magyar konyha titkos fűszerének is nevezhetünk.

 

1. Húsvéti hagyományok

Az ünnepi asztalok a legtöbb házban máig megtelnek hagyományos finomságokkal.
Sonka nélkül nincs húsvét – főtt tojással, tormával és fonott kaláccsal együtt az igazi! Vidéken szokás még disznóvágást is tartani, ami után a sonkát füstölt formában tartósítják húsvétig. Olyannyira a hagyomány részévé vált, hogy az ünnepi misét követően sok helyen papokkal szenteltetik fel. A húsvéti tojás sem csak köretként szolgál az asztalon, hanem a keresztény ünnep egyik meghatározó jelképe – régen a hívők úgy ünnepelték Jézus Krisztus mennybemenetelét, hogy a feltámadást jelképező tojást ajándékoztak egymásnak.

 

2. Szerencsehozó mákos guba

Ha ünnep és tradíció, akkor ne feledkezzünk meg a klasszikus töltött káposztáról sem, ami a karácsonyi menü kihagyhatatlan része. Elődje a káposztás hús volt, a ma ismert változata a 18. században terjedt el hazánkban. Az őrölt paprika népszerűvé válása előtt sáfránnyal fűszerezték, de ma már mindenhol az itthon termesztett fűszerpaprikával adják meg jellegzetes ízvilágát.
A karácsonyi asztalról nem hiányozhat az egyik legjellegzetesebb magyar édesség, a mákos guba, mákos gubó vagy bobajka sem. A hagyomány szerint abban a hiszemben sütötték, hogy mák sok pénzt és szerencsét hoz majd az Új esztendőben.

 

3. Márton napi ínyenc programok

A nagy lakomázás nem ér véget. Szent Márton napján a libáké és az új boroké a főszerep. Nem véletlen, mert ekkor lehet megkóstolni először a szüretből készült friss borokat, a libák pedig novemberre híznak akkorára, hogy készek legyenek a levágásra. Ebben az időszakban több étteremben is megtalálhatóak a Márton napi fogások és az ahhoz passzoló friss borkínálatok.

Szent Márton legendája

Itt sem maradhat el a lakomázás hátterében lapuló történet, ami természetesen Mártonnal kezdődik, aki Savariában, mai Szombathelyen született. A fiú a római hadseregben szolgált. A története egy hideg éjszakán kezdődött, amikor találkozott egy didergő koldussal, akit annyira megsajnált, hogy kardjával kettévágta köpenyét, hogy megoszthassa vele. Ezt követően álmában megjelent isten, ami megerősítette őt abban, hogy a hadsereg helyett a hit útjára lépjen. Jócselekedetei miatt püspökké akarták avatni, de a hírhozó elől egy libaólban bújt el. A libák azonban felfedték ott létét, Márton így kénytelen volt elfogadni a megtisztelő felkérést. Élete hátralévő részét a szegények támogatására szentelte.

 

4. Étvágyhozó pálinka

 

A mikor, mit, miért hármas mellett fontos a mit, mivel kérdése is. A magyar pálinkák és borok sem hiányozhatnak a tradicionális magyar lakomák menüjéből. Pálinkát „étvágyhozóként” is szokták emlegetni, épp ezért étkezés előtt aperitifként fogyasztják. A 17. században jelent meg először, akkor még egyszerű égetett szeszként, majd a 20. századtól terjedt el gyümölcsből, törkölyből és borból készült változata. A történelmi magyar pálinka azonban még rozsból, búzából, kukoricából, burgonyából, borsóból, sőt előfordult, hogy céklából nyert párlatokból készült. Fontos a szervírozása is, hogy a benne lévő illat és aroma megfelelően érezhető legyen. A pálinkát nem kell behűteni, a legideálisabb 16-18 celsius fokon fogyasztani. A hőfok mellett fontos a pohár választás is. Az eredeti pálinkás pohár talpas, tulipán formájú – úgy van kialakítva, hogy az öblös rész felfele irányítja az illatokat, ezért hasonlóan, mint a borkóstolásnál, első lépésben az illatát és a tisztaságát vizsgáljuk meg, majd lassan kortyonként fogyasztjuk el, hogy meg tudja mutatni az értékeit.

 

5. A koccintás hagyománya

 

Nemcsak az ételek, hanem az évszakok és a lakomák apropói is meghatározzák, hogy milyen színű bor kerül az asztalra. Télen meghatározóbb a vörös, tavasszal a rosé, a kutatások szerint a fehéret pedig egész évben szívesen fogyasztják alkalomtól függetlenül. Ám bármilyen ital is kerüljön az asztalra, egy valami sosem maradhat el, a koccintás. A legenda szerint a magyar királyok korában terjedt el a bizalom jelképének szimbólumaként. A más tartományból érkező hatalmaknak mindig annyit töltöttek a poharába, hogy koccintáskor az egyik király poharából a másik királyéba löttyenjen át az ital, így tesztelve azt, hogy egyikük sem érkezett mérgező szándékkal a királyi találkozóra. Egy másik legenda szerint a koccintás hozzájárul, hogy a bor minden érzékszervünket kényeztesse. A tradicionális kóstolást kezdjük a szemmel, amikor megvizsgáljuk a bor színét és tisztaságát, ezt követi az illatának tesztelése orrunkkal, az ízlelést pedig megelőzi a koccintás, így a hallást is bevonva a kóstolási folyamatba.

 

6. Szabad tűzön

Mi az, ami nem maradhat ki a nyári programokból? – természetesen a szabadban való főzések. Az egyik kedvenc nemzeti ételünk, a gulyás, bográcsban elkészítve ínyenc és egyben közösségi élmény is. A legtöbb helyen ma már zománcozott vasbográcsot használnak, de kezdenek újra feltünedezni az igazi hungarikumnak számító cserépüstök is. Ehhez a nyári programhoz pedig csak két dologra van szükség, tökéletes magyar hozzávalókra és jó társaságra.