Ebben a hidegben áldás egy tál gazdag leves. Hoztunk nektek 3 magyaros receptet, amit a hétköznapokban is érdemes elkészíteni.
Lencseleves gazdagon
Hozzávalók 4 adaghoz:
2 ek étolaj
50 dkg füstölt hús
1 nagy vöröshagyma
1 tk fűszerpaprika
1-2 gerezd fokhagyma
1 szál sárgarépa
1 szál petrezselyemgyökér
30 dkg lencse
2 db babérlevél
Ízlés szerint só, bors, ecet
1 ek liszt
Elkészítés:
Első lépésként a füstölt húst kell megfőznünk. Tegyünk egy nagy edénybe vizet, és a nagyobb darabokra vágott húst főzzük körülbelül 30 percig.
Egy másik, még nagyobb edénybe előkészítjük a többi hozzávalót. Az apróra vágott hagymát, fokhagymát megdinszteljük, majd összekeverjük fűszerpaprikával. A többi zöldséget is összevágjuk és átforgatjuk a megpuhult hagymával. Amikor a hús is megpuhult, átesszük a zöldséges lábosba, és felöntjük a húslével, amiben főtt. Egy kicsit hagyjuk
főni, addig átmossuk a lencsét, majd azt is hozzáadjuk. Ízlés szerint borsozzuk, a sóval óvatosan bánjunk, mert a füstölt húsok már önmagunkban sósak. Adjunk még hozzá babérlevet és főzzük még 30 percig.
Egy következő lábosban melegítsünk olajat, szórjunk rá lisztet és fűszerpaprikát. Öntsük fel egy kis vízzel, forraljuk fel, majd lassan öntsük bele a levesbe. Ezt követően még néhány percig főzzük, majd a legvégén ecettel ízesítsük.
Savanyú káposzta leves kolbásszal
Hozzávalók 4 adaghoz:
3 ek étolaj
20 dkg füstölt hús
5 dkg szalonna
10 dkg kolbász
1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
Ízlés szerint őrölt pirospaprika, cukor, só, bors
30 dkg savanyú káposzta
2 dl tejszín
2-3 szál kapor
Elkészítés:
Tegyük fel a felkockázott húst egy nagyobb edénybe főni, elkészülése után pedig öntsük le róla a levet és tegyük félre. Egy másik e
dényben pirítsuk üvegesre a hagymát. Adjuk hozzá a felszeletelt fokhagymát, majd a paprikát és a lisztet. Miután megpuhult, öntsük hozzá a hús levét, és forraljuk fel.
A káposztát mossuk meg alaposan, majd adjuk hozzá a felforrt leveshez. Közepes lángon főzzük, amíg teljesen meg nem puhul (körülbelül egy óra), és közben ízlés szerint sózzuk, cukrozzuk, borsozzuk.
A megfőtt húst felkockázzuk, a kolbászt karikákra vágjuk és hozzáadjuk a leveshez. Forraljuk fel az egészet, majd a végén tejszínnel és apróra vágott kaporral tudjuk még ínyencebbé varázsolni.
Zöldséges gombaleves
Hozzávalók 6 adaghoz:
olaj
1 nagy fej vöröshagyma
50 dkg gomba
4 szál sárgarépa
3 szál petrezselyem gyökér
5 db burgonya
Ízlés szerint fűszerpaprika, só, ételízesítő, bors
1,5 kicsi tejföl
Elkészítés:
A felkockázott vöröshagymát megpirítjuk, majd hozzáadjuk a felszeletelt gombát. Mikor mindkettő összefonnyadt, hozzáadjuk a zöldségeket és megszórjuk fűszerpaprikával, sóval, borssal. Összeforgatjuk, felöntjük vízzel és felforr
aljuk. A levét még ételízesítővel tudjuk fűszerezni. Aki szeretne, a majdnem kész leveshez hozzáadhat még tésztát, de anélkül is finoman fogyasztható. A legvégén belekeverjük a tejfölt, és már tálalhatjuk is.