Vannak olyan babonák, amikben nem biztos, hogy hiszünk, de már szokássá váltak, kicsit játékosabbá teszik az új esztendő elindítását. Családonként és baráti társaságonként is eltérő lehet, vannak akik teljesen személyre szabják. Ebben a cikkünkben összegyűjtöttünk 20 új évhez kapcsolódó babonát és szokásokat. Akad olyan is közöttük, amiről még mi sem halottunk.
1. Hagyjunk mindenből egy picit jövőre is! – a mondás annyit jelent, hogy ne együnk és igyunk meg mindent szilveszter éjjelén, mindenből hagyjunk egy kis maradékot, hogy a következő évben is legyen bőségesen.
2. Újév napján nem szabad szárnyast és halfélét enni – előbbi elkaparja, utóbbi elúszik a szerencsével.
3. A hiedelmek szerint a malac befelé túr, így a szerencsét nem ki a házból, hanem be a házba túrja. Célszerű tehát malacot fogyasztani.
4. Vágjunk fel egy kenyeret, ami azt szimbolizálja, hogy a családnak legyen egész évben mit ennie.
5. Együnk lencsét, hogy az új évben hozzon szerencsét, bőséget. Vannak olyan országok, ahol még a pénztárcába is rejtenek néhány szemet.
6. Aki férjhez szeretne menni, az főzzön a lencsefőzelékbe mandulaszemet is, mert aki véletlenszerűen megtalálja azt, a babona szerint férjhez megy vagy megnősül a következő évben.
7. Vidéki népszokás a házasodás megjövendölése: a lányok az új esztendőben kimennek a disznóólhoz, megrúgják az ól ajtaját, s ha a disznók röfögnek, azt jelenti, az új évben férjhez mennek.
8. Valaki a lencsébe rejt mandulaszemet, mások a pogácsába sütnek szerencsepénzt. Aki pedig azt megtalálja, annak bőséges lesz a következő éve.
9. Szilveszter éjjelén azt is kideríthetjük, ki lesz életünk párja. Egy régi népszokás szerint írjunk néhány férfinevet egy papírra, majd az gyúrjuk bele a gombócba. Amelyik gombóc először feljön a víz felszínére, az rejti a jövendőbeli férj nevét.
10. Új év első napján kerüljük a konfliktust, mert olyan lesz az évünk, amilyen az év első napja.
11. Jókedvű vendéget fogadjunk elsőnek, hogy vidám évünk legyen.
12. Töltsük fel a kamránkat, félig üres készleteinket, hogy egész évben bőségesen legyen mindenből.
13. Szerelmesek csókját mézzel ízesítsék – ha a szerelmesek mézes ajkakkal csókolóznak, akkor mézédes lesz a következő évük.
14. Nem szerencsés dolog újév napján hagyni, hogy a tűz kialudjon, és ollót használni, mert aki ezt teszi, elvágja a szerencséjét.
15. A szilveszteri északi szél hideget, a déli szél enyhe telet jelez.
16. A székely szokás megjövendölni a következő évi időjárást. A hagyomány szerint a gazda félbevág egy fej vöröshagymát, 12 réteget lehánt róla, amelyek az egyes hónapokat jelképezik. Mindegyikbe egy kevés sót szór, és amelyikben reggelre felolvad, az a hónap csapadékosnak ígérkezik, ha azonban a só megmarad, akkor szárazságra számíthatunk.
17. Nem szabad kölcsönkérni, és az adósságokat még az újév előtt érdemes elrendezni, hogy ne vigyük át a következő évbe.
18. Az év első napján tilos levinni a szemetet, mert azzal kiöntjük a szerencsét.
19. A tűzijátékok és a trombitaszó is egy régi hagyományhoz köthető: a zajkeltő szokások célja a gonosz erők távoltartása volt. Hazánkban ennek a célnak felel meg az éjféli harangozás.
20. Az újévi álmot is mondják szerelem jósló álomnak, ezért a lányok férfi nadrágot tettek a párnájuk alá, s ekkor megálmodták, ki lesz a párjuk.